Látnivalók – Felsőtengelic

Településünk egyik legkorábban épült épülete, mely történelmi jelentőségű, hiszen Tengelic korábbi elnevezése Gindlicsalád község volt (1907-31.), ami a nagybirtokos és ezt a kastélyt egykor birtokló Gindly család nevéből ered. Ezen kívül külső és belső építészeti, kulturális értékekkel is bír az egykori uradalom gazdag növényzetű parkjában álló épület. 1954-ben műemléki védettséget kapott.

A kastélyt Gindly Károly építtette feltehetően 1776-ban a mainál kisebb alapterülettel. Ezt látszik bizonyítani egy birtokjelölő határkő felirata, illetve, hogy egy 1787-es uradalmi vagyonleltárban már szerepel. A kastély történetében egy érdekes epizód, hogy Noszlopy Gáspár szabadcsapata ebben a kastélyban kísérelt meg merényletet Gindly Antal ellen. Az U alakú klasszicista stílusban épített kastély későbbi átépítését több fennmaradt adat is bizonyítja pl. a kastély É-i szárnyához épült toldalék, valamint a K-i főhomlokzat előtt álló pilléres-oszlopos timpanon is. A timpanonban Gindly címer látható 1802-es évszámmal. Az épületet 1870 körül alakították át ismét, ekkor építhették a kocsiátjárót és egységesíthették a homlokzatokat. A szobák alatt boltozatos pince található. A kastélyt építtető Gindly család kihalása után (a XIX. század második felében) Gindly Mária és gróf Benyovszky Béla házassága révén a kastély a birtokkal együtt a Benyovszkyak tulajdonába került. A 2. világháborút követően államosították. Az épület pincéjét a paksi konzervgyár raktárként, illetve a déli szárnyát a Tamási Erdőgazdaság erdésze szolgálati lakásként használta. 1981-től Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész bérelte, majd meg is vásárolta 1991-ben.

A Benyovszky park 1952-ben lett Tolna megye első természetvédelmi területe és országos védettséget élvezett 1977-ig. A most látható helyi védettséget élvező park korábban a kastélyhoz tartozó uradalmi kert volt. A kastély körüli angolparkot 1860-1880 között alakíthatták ki, aminek részét képezte egy tó is. A tulajdonosoknak határozott elképzeléseik voltak a kert kialakítása kapcsán. Jellemző volt a fafajok csoportos elegyítéses telepítése. A park szélére lepényfát (Gleditsia triacanthos) és nyugati ostorfát (Celtis occidentalis) ültettek – ez volt a határ. A kastély előtt egy kiterjedt rózsekertet alakítottak ki, melyben felülről nézve kirajzolódotak a nemesi családok monogramjai (G és B). A fák közül említést érdemelnek a kalábriai feketefenyők (Pinus nigra ssp. calabrica) és a virginiai mocsárciprusok (Taxodium distichum), a fekete dió (Juglans nigra), a fekete nyár (Populus nigra), a jegenyenyár (Populus nigra cv. Italica), a déli ostorfa (Celtis australis), a hamvas tölgy (Quercus pedunculiflora), a kaukázusi szárnyasdió (Pterocarya flaxinifolia), a kanadai vasfa (Gymnocladus diocus) és a gingkó (Gingko biloba). Kiemelkedik a park tájképi és erdészeti értéke, természetvédelmi szempontból jelentős égeres láperdőfoltja. Az ismét természetközeli jelleget öltő vízi és erdei élőhelyek gazdag állatvilág számára biztosítanak menedékhelyet. Kora tavasszal messze hangzik a fekete harkály (Dryocopus martius) hangja (legnagyobb harkályfajunk). A faodvakba macskabaglyok (Strix aluco) telepedtek. A fehér nyárfák és kocsányos tölgyek koronájában fészkelő 50-60 pár szürke gém kolóniája megszűnt.

A kastély körüli angolparkot 1860-1880 között alakíthatták ki, aminek részét képezte egy tó is. A védett tó egy valamikori mocsaras-lápos terület maradványa, amit jól mutatnak a korabeli térképek is. Egykor a Gindly-Benyovszky kastély kertjének szerves részét képezte. Az Éri-patak vizének felduzzasztásával alakították ki a mai tavacskát, mely egy természetes mélyedésben fekszik. Zegzugos részekből áll, valamint három szigetet is magába foglal, melyek romantikus hangulatot adnak a tókörnyéknek. Fő vízutánpótlása az Éri-patak és annak vízgyűjtőjéről származó csapadék, ami a szomszédos Bogárzó-tavon keresztül érkezik ide. Az 1970-es években horgásztóvá alakították. Először 1978-ban rendezték a Bogárzó- és a Felsőtengelici (Benyovszky)-tó közti átkötő csatorna medrét, hogy az érkező víz jól kormányozható legyen. A Benyovszky-tó maihoz hasonló állapotát 1982-ben alakították ki, ugyanis a korábbi heves esőzések, viharok alkalmával jelentős mennyiségű hordalék jutott a medrébe, mely a tó erőteljes feliszapolódását okozta. Haltelepítés, etetés és gyógyszerezés nincs, így halgazdasági üzemeltetésből szennyezés a tavat nem éri, ezért mára a tó flórája és faunája természet közelinek tekinthető. A tó és partjának gyakori növényei a nád (Phragmites australis), a keskeny (Typha angustifolia) és a széleslevelű gyékény (T. latifolia), a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), a fehér fűz (Salix alba), az enyves éger (Alnus glutinosa), a kocsányos tölgy (Quercus robur), a fehér nyár (Populus alba) és a fekete dió (Juglans nigra). Gyakori állatai a kis tavi béka (Pelophylax lessonae), a tavi béka (P. ridibundus), a kecskebéka (P. esculentus), a mocsári teknős (Emys orbicularis) és a vízisikló (Natrix natrix). A leggyakoribb halfajok, melyek részben a korábbi telepítés, részben pedig már a természetes halfauna kialakulása során jelentek meg: a ponty (Cyprinus carpio), az ezüstkárász (Carassius gibelio), a dévérkeszeg (Abramis brama), a vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus), a védett réti csík (Misgurnus fossilis), a kínai razbóra (Pseudorasbora parva) és a süllő (Sander lucioperca). Vízimadarak közül a minden vízi élőhelyen előforduló tőkés réce (Anas platyrhynchos), a pettyes vízicsibe (Porzana porzana) és a szürke gém (Ardea cinerea) említhető meg.

2021-ben a tó kiszáradt, remélhetőleg, csak ideiglenesen.

Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. 2015-ben kialakította a 2,4 km hosszú Felsőtengelici Benyovszky tanösvényt, mely a Tengelici parkerdő részét képezi. Kapcsolódik a „Borok, Vizek, Kúriák – Zöldút Tolna megyei turistaúthoz is. A tanösvényt bejárva megismerkedhetünk a Gindly-Benyovszky kastély egykori parkjával, találkozhatunk a főúri családok emlékével, hiszen az épületek és a hozzá tartozó kertek egy virágzó uradalom részei voltak az elmúlt évszázadokban. A tanösvény nyolc állomása a megújult Benyovszky sírkápolnához és a Gindly emlékoszlophoz is elkalauzolja a látogatókat.

A Benyovszkyak előtt a Gindlyek voltak a terület urai, aminek valószínűleg Felsőtengelic volt az egyik első központja a környéken. Egy igazi sikertörténet a Gindly család felemelkedése. A török Magyarországról való kiűzése után az elhagyott földek újratelepítése hozta az eredetileg győri marhakereskedő családot a tengelici homokpusztába. Ezekhez a birtokokhoz azért jutottak, mert a háborúk alatt jelentős mennyiségű élelemmel támogatták a királyi seregeket, így I. Lipót (1657–1705.) 15 ezer holdnyi földet adott hálája jeléül Gindly Balázs Ferdinándnak és Gindly Urbánnak. III. Károlytól (1711–1740.) 1730-ban még nemesi rangot is kaptak „de puszta Tengelitz” előnévvel. Az immáron nemesi rangra emelkedett szorgalmas és tehetséges kereskedőcsalád virágzó központokat hozott létre birtokain az egykori kietlen vidéken. Ezek száma a 18-19. század folyamán érte el a csúcspontot, ennek nyomait találjuk itt Tengelicen is. A kastély körül kialakított park első fáinak ültetését szintén nekik köszönhetjük. Tehetségükön kívül még a család lányainak szépsége és vagyona is híressé tette őket, ez vonzotta ide a Benyovszkyakat is. A beházasodottak is jól bántak az örökséggel, a közelben családi gazdaságok jöttek létre, amelyek szépen gyarapodtak. A jól működő gazdaságok végét a második világháború okozta.

A sztélé jelenetet és/vagy feliratot tartalmazó faragott kő, melyet megörökítendő események miatt állítottak. Ez az oszlop a Gindly család három generációja – Gindly Antal és felesége Hamar Zsófia, fiuk Rudolf és felesége Roboz Terézia, valamint a három leányunoka: Ida, Mária és Gizella – számára állít emléket. Verses formában is dicsőíti Gindly Antalnak, a terület birtokosának és utódainak fejlesztő tevékenységét:

„Íme, hogy megtanuljátok, a Gindlyek hitvallása emeli
a terméketlen homokpusztát is a nymphák ligetévé.
Ugyanis a halhatatlan isteneknek van olyan természete,
hogy mindent verejték árán akarnak odaadni nekünk.”

„Idáig tartottak a nemes Gindly Antal kitartó fáradozásai,
aki e föld tulajdonosa, miután a másik részt kedves és
tehetséges utódaira hagyta a fejlesztés folytatására.”

Porpáczy Ferenc ferences rendi pap, a család káplánja fogalmazta meg a feliratokat 1847-ben vagy 1849-ben, a sztélét Pesten készítette Krausz György mester az 1850-es években. A források szerint Gindly Antal 1852. november 10-én halt meg.

A Benyovszky rét az Éri-patak változatos felszínű völgyében, a mozaikosan elhelyezkedő üde gyepterületek egyik mélyebb fekvésű rétje. A hozzávetőlegesen háromszög alakú, kis kiterjedésű élőhely legértékesebb része mocsárrét, amit üde-nedves cserjés, fűz-nyár ártéri erdő és félszáraz gyep tesz változatossá. A Benyovszky rét a Pókbangós Bárányi réttel együtt Tengelici rétek néven az 1999-ben létesített Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet része, ezenkívül NATURA 2000-es terület. Elsődleges cél a rajta kialakult fajokban gazdag vegetáció és állatvilág megőrzése, a tájképi értékek védelme. Botanikai értékei: kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), szibériai nőszirom (Iris sibirica), fátyolos nőszirom (Iris spuria), mocsári sisakoskosbor (Anacamptis palustris).

A Paks felé vezető közútról Felsőtengelic felé kell letérni. A buszfordulótól jelzetlen homokos dűlőúton kerékpárral vagy gyalogosan érdemes folytatni az utat. A vizes élőhelyet a Benyovszky park felől a tó felé tartó csatorna keresztezése után, az erdészeti úttól jobbra, a szegélyező erdő- és cserjesáv keresztezésével pillantjuk meg.

A tavat az Éri-patak felduzzasztásával hozták létre azzal a céllal, hogy a Benyovszky park horgásztavának vízszintjét szabályozzák. Védettséget 1975-ben kapott, hogy zavartalan élőhelyet biztosítson a vízimadarak számára. 1994-re a tó kiszáradt, medrének nagy részét nádas, gyékényes foglalta el. Védettségét vizes élőhelyi szerepe indokolja: kétéltűek, hüllők, nádi énekesmadarak otthona.

Az egykori Megyei Oktatási Központ ma Hotel Orchidea néven üzemelő háromcsillagos szálloda, saját gyógyvízzel rendelkező fürdőkomplexum.

Részletes tájékoztatás a www.hotelorchidea.hu oldalon.