Zöldút átadás 2014. május 16. Benyovszky-kápolna

(letölthető ismertető)

terkep

A kápolnát 1913 –ban Benyói és urbanói gróf Benyovszky Rudolf /helyenként Rezső névvel is előfordul/ (Tengelic, 1874. január 28. – Budapest, 1954. február 1.) okleveles mezőgazdász, dzsidás főhadnagy, politikus építtette, fia, Emanuel (1900-1913) nevű fia számára, aki talán egyedüliként a felnőttkort megérhette volna, a leírások szerint 13 évesen egy „játék”pisztollyal magába lőtt és életét vesztette.
Rezső gróf, Benyovszky Béla gróf és Gindly Mária elsőszülött gyermeke, a Tolna vármegyei Tengelicen, édesanyja családjának birtokán született. A középiskolát a fővárosban végezte, majd a hohenheimi mezőgazdasági akadémiára járt és oklevelet is szerzett. 1895-ben átvette szülei nagy kiterjedésű birtokainak kezelését, ezt követően tengelici birtokán élt és gazdálkodott. Belépett a katonasághoz, ahol a 7. számú dzsidás-ezred főhadnagyi rangjáig vitte. Grófi címével egyetemben a főrendiház örökös tagja is volt, de 1903-ban Pichler Győző halála miatt tartott időközi választások utána a képviselőháznak is tagja lett. 1905-ben újra képviselővé választották függetlenségi programmal a kölesdi kerületben. A parlamentben a progresszív adó bevezetését és a választójog kiterjesztését sürgette. Birtokai nagyságát talán az is kifejezheti, hogy 1904-ben Tolna vármegye négy legnagyobb adófizetője közé tartozott.
1897-ben nősült először, ekkor alapi Salamon Zsófiát (1877–1953) vette el. 5 gyermekük is született, de egyikük sem élte meg a felnőtt kort.

Az egykori Benyovszky-kúria parkja védett. Egy része zárt terület, a többi szabadon látogatható. A parkban és tavában is számos növénykülönlegesség és ritka madárfaj található. A parkon átfolyó patakot felduzzasztották, medrét kimélyítették és egy 4,7 hektár nagyságú tavacskát alakítottak ki szigetekkel és a szigeteket átívelő fahidakkal. A park 90-100 éves fái között olyan különlegességek is akadnak, mint a kalábriai fenyő, a mocsári ciprus és a virginiai boróka. Az idős fák zöme nyugati ostorfa, fekete dió, platán, kocsányos tölgy, fehér nyár, erdei- és feketefenyő.A park kidőlt fáinak gyökérzetén ökörszemek és vörösbegyek fészkelnek. A védett terület madártani vonzereje a szürke gém- kolónia. Kora tavasszal messze hangzik a fekete harkály hangja (legnagyobb harkályfajunk). A faodvakba macskabaglyok telepedtek. A királyka is állandó lakója a parknak. Inkább szakemberek számára jelent különlegességet a tengelici pókbangós rét, látogatása a virágzás idején csak szakember kíséretében lehetséges, mivel a 10-30 centi magas pókbangótövek alig tűnnek fel – különösen az avatatlanok számára – ezért letaposásuktól kell tartani.

Középtengelicet Csapó Dániel kapta hozományul, miután nőül vette Gindly Katalint. A Csapó család, Csapó György révén kerül Tolna megyébe, aki 1770 körül feleségül veszi Győri Évát és így Dunaszentgyörgy és Tolnanémedi körzetében kisebb birtokhoz jutott. Középtengelicen már állt ekkor egy barokk kápolna és egy korábbi kúria is. Csapó Dániel 1819-20-ban építteti fel a kastélyát, aminek terveit Pollack Mihály készítette el. Ez az épület lett Tolna első klasszicista világi épülete és így mintát is szolgáltat a később épülő kúriáknak.
A kastélyt 1895-ben Fellner Sándor tervei szerint némileg átalakították. Szerencsés módon a kastély berendezésének egy része, festmény és grafikai gyűjteménye is fennmaradt, és azt a Csapó család a II. világháború után a megyei múzeumnak ajándékozta. Így került a Wosinsky Múzeumba a klasszicizmus egyik neves bécsi származású, de évekig Pesten élő festőjének, Neugass Izidornak Csapó Dánielt és családját ábrázoló meghitt hangulatú festménye is.
A Csapó-kastély parkja védett. 1820-ban 56 különféle fafajt gyűjtöttek össze, de az utóbbi időben egyre több faóriása kipusztult. Jelentős része magántulajdonba került, de engedéllyel látogatható. A kastélyparkban, természetvédelmi területen összefüggő tórendszer van. Mamutfenyők, japánakác, bukszus liget, tölgyek, hársak örökzöldek, lepényfák látványa fogadja a látogatót.

Felsőtengelic lehetett egykoron a Gindly család egyik első központja. A XVIII. században épült kis kastélyt, a XIX. század elején klasszicista stílusban átépítették. A kastély történetében egy érdekes epizód, hogy Noszlopy Gáspár szabadcsapata ebben a kastélyban kísérelt meg merényletet Gindly Antal ellen. A Gindly család tolnai ágának XIX. század végi kihalása után a Benyovszki családé lett a kastély.
A Benyovszky családnak három címere volt a századok folyamán. Az első az ősi címer, mely „fejet hajt a király előtt”, a második szintén nemesi címere, a harmadik pedig az, melyet a „madagaszkári” Benyovszky kapott Mária Teréziától 1778-ban a grófi címhez.

A Jeszenszky-kastély a XIX. században épült klasszicista eredetű épület. Azóta átalakították. Alapterülete csaknem 7000 m2. A Jeszenszky család tulajdona volt. Valószínűleg egy korábbi épület jelentős kibővítésével nyerte el mai alakját 1862-ben, historizáló stílusban. Jelenleg nagyon rossz állapotban van, régebben munkásszállónak használták.

A pókbangó (Ophrys sphegodes) Magyarországon fokozottan védett növényfaj. Nyúlánk növekedésű, 10–30 cm magas, a tőlevelei hosszúkás-lándzsásak, tompa végűek, világoszöldek és fényes felületűek. A vékony, zöld száron ülő, apró vörösesbarna rovarra, vagy pókra emlékeztető kevésszámú virágaival, kevéssé feltűnő hazai bangófélénk. Virágain a mézajak kivételével rendszerint az összes lepellevél kopasz. A három külső lepellevél világoszöld, míg a két belső barnás zöld és kopasz. A mézajak sötét-, vagy vörösbarna színezetű, bársonyos szőrzetű, rajta kopasz, fénylő H vagy X alakú rajzolat látható. Április végén és májusban virágzik, szubmediterrán növény. Mocsár-, láp- és homoki rétek, nedves kaszálók, esetenként mocsárrétek, szikes puszták növénye. Előfordul többek között a Kiskunságban, a Bükkben, a Fertő mellett, a Balaton-felvidéken, és Ásotthalom környéki réteken és jelentős számban itt, a Tengelic környéki réteken is. Az utóbbi évtizedekben jelentősen visszaszorult és élőhelyeinek legalább feléről el is tűnt.

A tengelici rétek a NATURA 2000 része, megközelítőleg 466 ha kiterjedésű terület.
„A Dél-Mezőföldi Tájvédelmi Körzet létrehozásakor „Tengelici rétek” néven már csak ez az apró rétfolt került védelem alá. A védelem alatt álló rétfolton, még ma is fellelhető néhány tő pókbangó és néhány tucat agár sisakoskosbor (Anacamptis morio). A gyep degradációját még számos helyen jelzik a szúrós legelői gyomok, a tövises iglice (Ononis spinosa), a mezei iringó (Eryngium campestre), a bókoló bogáncs (Carduus nutans), valamint a juhok számára mérgező farkas kutyatyej (Euphorbia cyparissias) elszaporodása, de a zászló csüdfű (Astragalus onobrychis) és a mezei zsálya (Salvia campestris) borvörös és lilás virágai, az osztrák len (Linum austriacum) kékje, a mezei varfű (Knautia arvensis) halványlilája, a tejoltó galaj (Galium verum) élénksárga virágfürtjei, valamint a nagy párnákban rózsaszínen illatozó kakukkfű (Thymus glabrescens) már azt ígéri, a hogy a terület néhány éven belül magától is visszanyeri a zárt homoki gyepekre jellemző sokszínűséget. Egykor ezek a zárt homoki gyepek az ürgék (Spermophilus citellus) legjellemzőbb élőhelyei voltak. Helyenként olyan mértékben felszaporodtak, hogy még a szomszédos mezőgazdasági kultúrákban is károkat okoztak. Napjainkra sajnos már csak néhány helyen figyelhetjük meg e mókás kisemlősöket, amelyeket már a természetvédelmi jogszabály is véd, de itt azért még él egy kis állományuk.
Ezek a Tengelic környéki rétek jelentették az utolsó dunántúli szalakóták (Coracias garrulus) fészkelőhelyét, de igencsak megfogyatkozott a kuvik (Athene noctua), a búbosbanka (Upupa epops) és a vörös vércse (Falco tinnunculus) is.
A homoki gyepek, facsoportjaikkal, ligeteikkel mindenképpen megérdemlik a fokozott figyelmet és a védelmet, hiszen országos szinten kiemelkedő természeti értékek, és nem utolsó sorban azért, mert megőrizték egy szeletét annak a „vad” természetnek, amely egykor a Tengelici-homokvidéket jellemezte.”
Dr. Kalotás Zsolt

Az öt aprócska tóból álló területen, az egykori Csapó-kastélyhoz tartozó egyetlen tó mellé, a vizenyős részek átformálásával jött létre, az 1980-as évek elején.
Az őshonos halfajokból megtalálható itt a csuka, harcsa, kárász, keszeg, ponty, süllő, a nem őshonos halfajok közül az amur, balin, törpeharcsa és ezüstkárász is.
Szinte teljesen eltűnt vizeinkből az egykor oly gyakori, őshonos compó s a széles kárász. Az állóvizekből a tájidegen halak, az ikrapusztító ezüstkárász és a törpeharcsa pusztította ki őket.
a nem őshonos Ezüst kárász (Carassius auratus gibelio)