Zöldút a kúriák mentén

Településünk egyik legkorábban épült épülete, mely történelmi jelentőségű, hiszen Tengelic korábbi elnevezése Gindlicsalád község volt (1907-31.), ami a nagybirtokos és ezt a kastélyt egykor birtokló Gindly család nevéből ered. Ezen kívül külső és belső építészeti, kulturális értékekkel is bír az egykori uradalom gazdag növényzetű parkjában álló épület. 1954-ben műemléki védettséget kapott.

A kastélyt Gindly Károly építtette feltehetően 1776-ban a mainál kisebb alapterülettel. Ezt látszik bizonyítani egy birtokjelölő határkő felirata, illetve, hogy egy 1787-es uradalmi vagyonleltárban már szerepel. A kastély történetében egy érdekes epizód, hogy Noszlopy Gáspár szabadcsapata ebben a kastélyban kísérelt meg merényletet Gindly Antal ellen. Az U alakú klasszicista stílusban épített kastély későbbi átépítését több fennmaradt adat is bizonyítja pl. a kastély É-i szárnyához épült toldalék, valamint a K-i főhomlokzat előtt álló pilléres-oszlopos timpanon is. A timpanonban Gindly címer látható 1802-es évszámmal. Az épületet 1870 körül alakították át ismét, ekkor építhették a kocsiátjárót és egységesíthették a homlokzatokat. A szobák alatt boltozatos pince található. A kastélyt építtető Gindly család kihalása után (a XIX. század második felében) Gindly Mária és gróf Benyovszky Béla házassága révén a kastély a birtokkal együtt a Benyovszkyak tulajdonába került. A 2. világháborút követően államosították. Az épület pincéjét a paksi konzervgyár raktárként, illetve a déli szárnyát a Tamási Erdőgazdaság erdésze szolgálati lakásként használta. 1981-től Kiss István Kossuth-díjas szobrászművész bérelte, majd meg is vásárolta 1991-ben.

A Benyovszky park 1952-ben lett Tolna megye első természetvédelmi területe és országos védettséget élvezett 1977-ig. A most látható helyi védettséget élvező park korábban a kastélyhoz tartozó uradalmi kert volt. A kastély körüli angolparkot 1860-1880 között alakíthatták ki, aminek részét képezte egy tó is. A tulajdonosoknak határozott elképzeléseik voltak a kert kialakítása kapcsán. Jellemző volt a fafajok csoportos elegyítéses telepítése. A park szélére lepényfát (Gleditsia triacanthos) és nyugati ostorfát (Celtis occidentalis) ültettek – ez volt a határ. A kastély előtt egy kiterjedt rózsekertet alakítottak ki, melyben felülről nézve kirajzolódotak a nemesi családok monogramjai (G és B). A fák közül említést érdemelnek a kalábriai feketefenyők (Pinus nigra ssp. calabrica) és a virginiai mocsárciprusok (Taxodium distichum), a fekete dió (Juglans nigra), a fekete nyár (Populus nigra), a jegenyenyár (Populus nigra cv. Italica), a déli ostorfa (Celtis australis), a hamvas tölgy (Quercus pedunculiflora), a kaukázusi szárnyasdió (Pterocarya flaxinifolia), a kanadai vasfa (Gymnocladus diocus) és a gingkó (Gingko biloba). Kiemelkedik a park tájképi és erdészeti értéke, természetvédelmi szempontból jelentős égeres láperdőfoltja. Az ismét természetközeli jelleget öltő vízi és erdei élőhelyek gazdag állatvilág számára biztosítanak menedékhelyet. Kora tavasszal messze hangzik a fekete harkály (Dryocopus martius) hangja (legnagyobb harkályfajunk). A faodvakba macskabaglyok (Strix aluco) telepedtek. A fehér nyárfák és kocsányos tölgyek koronájában fészkelő 50-60 pár szürke gém kolóniája megszűnt.

A kastély körüli angolparkot 1860-1880 között alakíthatták ki, aminek részét képezte egy tó is. A védett tó egy valamikori mocsaras-lápos terület maradványa, amit jól mutatnak a korabeli térképek is. Egykor a Gindly-Benyovszky kastély kertjének szerves részét képezte. Az Éri-patak vizének felduzzasztásával alakították ki a mai tavacskát, mely egy természetes mélyedésben fekszik. Zegzugos részekből áll, valamint három szigetet is magába foglal, melyek romantikus hangulatot adnak a tókörnyéknek. Fő vízutánpótlása az Éri-patak és annak vízgyűjtőjéről származó csapadék, ami a szomszédos Bogárzó-tavon keresztül érkezik ide. Az 1970-es években horgásztóvá alakították. Először 1978-ban rendezték a Bogárzó- és a Felsőtengelici (Benyovszky)-tó közti átkötő csatorna medrét, hogy az érkező víz jól kormányozható legyen. A Benyovszky-tó maihoz hasonló állapotát 1982-ben alakították ki, ugyanis a korábbi heves esőzések, viharok alkalmával jelentős mennyiségű hordalék jutott a medrébe, mely a tó erőteljes feliszapolódását okozta. Haltelepítés, etetés és gyógyszerezés nincs, így halgazdasági üzemeltetésből szennyezés a tavat nem éri, ezért mára a tó flórája és faunája természet közelinek tekinthető. A tó és partjának gyakori növényei a nád (Phragmites australis), a keskeny (Typha angustifolia) és a széleslevelű gyékény (T. latifolia), a fehér tündérrózsa (Nymphaea alba), a fehér fűz (Salix alba), az enyves éger (Alnus glutinosa), a kocsányos tölgy (Quercus robur), a fehér nyár (Populus alba) és a fekete dió (Juglans nigra). Gyakori állatai a kis tavi béka (Pelophylax lessonae), a tavi béka (P. ridibundus), a kecskebéka (P. esculentus), a mocsári teknős (Emys orbicularis) és a vízisikló (Natrix natrix). A leggyakoribb halfajok, melyek részben a korábbi telepítés, részben pedig már a természetes halfauna kialakulása során jelentek meg: a ponty (Cyprinus carpio), az ezüstkárász (Carassius gibelio), a dévérkeszeg (Abramis brama), a vörösszárnyú keszeg (Scardinius erythrophthalmus), a védett réti csík (Misgurnus fossilis), a kínai razbóra (Pseudorasbora parva) és a süllő (Sander lucioperca). Vízimadarak közül a minden vízi élőhelyen előforduló tőkés réce (Anas platyrhynchos), a pettyes vízicsibe (Porzana porzana) és a szürke gém (Ardea cinerea) említhető meg.

2021-ben a tó kiszáradt, remélhetőleg, csak ideiglenesen.

Gyulaj Erdészeti és Vadászati Zrt. 2015-ben kialakította a 2,4 km hosszú Felsőtengelici Benyovszky tanösvényt, mely a Tengelici parkerdő részét képezi. Kapcsolódik a „Borok, Vizek, Kúriák – Zöldút Tolna megyei turistaúthoz is. A tanösvényt bejárva megismerkedhetünk a Gindly-Benyovszky kastély egykori parkjával, találkozhatunk a főúri családok emlékével, hiszen az épületek és a hozzá tartozó kertek egy virágzó uradalom részei voltak az elmúlt évszázadokban. A tanösvény nyolc állomása a megújult Benyovszky sírkápolnához és a Gindly emlékoszlophoz is elkalauzolja a látogatókat.

A Benyovszkyak előtt a Gindlyek voltak a terület urai, aminek valószínűleg Felsőtengelic volt az egyik első központja a környéken. Egy igazi sikertörténet a Gindly család felemelkedése. A török Magyarországról való kiűzése után az elhagyott földek újratelepítése hozta az eredetileg győri marhakereskedő családot a tengelici homokpusztába. Ezekhez a birtokokhoz azért jutottak, mert a háborúk alatt jelentős mennyiségű élelemmel támogatták a királyi seregeket, így I. Lipót (1657–1705.) 15 ezer holdnyi földet adott hálája jeléül Gindly Balázs Ferdinándnak és Gindly Urbánnak. III. Károlytól (1711–1740.) 1730-ban még nemesi rangot is kaptak „de puszta Tengelitz” előnévvel. Az immáron nemesi rangra emelkedett szorgalmas és tehetséges kereskedőcsalád virágzó központokat hozott létre birtokain az egykori kietlen vidéken. Ezek száma a 18-19. század folyamán érte el a csúcspontot, ennek nyomait találjuk itt Tengelicen is. A kastély körül kialakított park első fáinak ültetését szintén nekik köszönhetjük. Tehetségükön kívül még a család lányainak szépsége és vagyona is híressé tette őket, ez vonzotta ide a Benyovszkyakat is. A beházasodottak is jól bántak az örökséggel, a közelben családi gazdaságok jöttek létre, amelyek szépen gyarapodtak. A jól működő gazdaságok végét a második világháború okozta.

A sztélé jelenetet és/vagy feliratot tartalmazó faragott kő, melyet megörökítendő események miatt állítottak. Ez az oszlop a Gindly család három generációja – Gindly Antal és felesége Hamar Zsófia, fiuk Rudolf és felesége Roboz Terézia, valamint a három leányunoka: Ida, Mária és Gizella – számára állít emléket. Verses formában is dicsőíti Gindly Antalnak, a terület birtokosának és utódainak fejlesztő tevékenységét:

„Íme, hogy megtanuljátok, a Gindlyek hitvallása emeli
a terméketlen homokpusztát is a nymphák ligetévé.
Ugyanis a halhatatlan isteneknek van olyan természete,
hogy mindent verejték árán akarnak odaadni nekünk.”

„Idáig tartottak a nemes Gindly Antal kitartó fáradozásai,
aki e föld tulajdonosa, miután a másik részt kedves és
tehetséges utódaira hagyta a fejlesztés folytatására.”

Porpáczy Ferenc ferences rendi pap, a család káplánja fogalmazta meg a feliratokat 1847-ben vagy 1849-ben, a sztélét Pesten készítette Krausz György mester az 1850-es években. A források szerint Gindly Antal 1852. november 10-én halt meg.

A Benyovszky rét az Éri-patak változatos felszínű völgyében, a mozaikosan elhelyezkedő üde gyepterületek egyik mélyebb fekvésű rétje. A hozzávetőlegesen háromszög alakú, kis kiterjedésű élőhely legértékesebb része mocsárrét, amit üde-nedves cserjés, fűz-nyár ártéri erdő és félszáraz gyep tesz változatossá. A Benyovszky rét a Pókbangós Bárányi réttel együtt Tengelici rétek néven az 1999-ben létesített Dél-Mezőföld Tájvédelmi Körzet része, ezenkívül NATURA 2000-es terület. Elsődleges cél a rajta kialakult fajokban gazdag vegetáció és állatvilág megőrzése, a tájképi értékek védelme. Botanikai értékei: kornistárnics (Gentiana pneumonanthe), szibériai nőszirom (Iris sibirica), fátyolos nőszirom (Iris spuria), mocsári sisakoskosbor (Anacamptis palustris).

Középtengelicet Csapó Dániel hozományul kapta, miután nőül vette Gidly Katalint. A Csapó család Csapó György révén kerül Tolna megyébe, aki 1770 körül feleségül veszi Győri Évát és így Dunaszentgyörgy és Tolnanémedi körzetében kisebb birtokhoz jutott. Középtengelicen már állt ekkor egy barokk kápolna és egy korábbi kúria (vadászkastély) is. Csapó Dániel 1819-20-ban építteti fel ezt a kastélyát, aminek terveit Pollack Mihály készítette el. Ez az épület lett Tolna megye első klasszicista világi épülete és így mintául szolgált a később épülő kúriáknak. A kastély összetett pincerendszerrel, földszinttel és nagy padlástérrel rendelkezik. 1895-ben Csapó Vilmos Fellner Sándor tervei alapján bővíttette ki, ezzel kialakult az épület mai képe. Szerencsés módon a kastély berendezésének egy része, festmény és grafikai gyűjteménye is fennmaradt, és azt a Csapó család a II. világháború után a megyei múzeumnak ajándékozta. Így került a Wosinszky Múzeumba a klasszicizmus egyik neves bécsi származású, de évekig Pesten élő festőjének, Neugass Izidornak Csapó Dánielt és családját ábrázoló meghitt hangulatú festménye is.

A Csapók családi kúriájának építése idején a későbbi angolpark elődjének kialakítására került sor. Egy 1833-as térkép már szabályos angolkertet ábrázol, melynek kiterjedése elérte a 32 holdat. A kúriától nyugatra eső területen füves teret alakítottak ki, melyet virágokkal, rózsabokrokkal, kisebb cserjékkel díszítettek. A parkot sétányok, utak hálózták be. Változás következett be az 1870-es években, amikor a család francia parképítőt kért fel a terület parkosítási munkáinak elvégzésére. A 15,5 hektár nagyságú területen a tervező angolparkot tervezett és létesített. A parkosításhoz 56 különleges, Tengelic környékén ismeretlen fafajt telepített, köztük a vasfát (Gymnocladus dioica), mocsárciprust (Taxodium distichum), a bükk vöröslevelű változatát, a vérbükköt (Fagus silvatica). A család jó kapcsolatának emlékére gróf Széchenyi Istvántól kapott vadgesztenye vörös virágú (Aesculus carnea) változatának csemetéivel a park egyik sétányát szegélyezték. Az allé néhány példánya napjainkban is látható. Az 1960-1970-es években a Szekszárdi járás kisdobosai e fasor fái alatt felvert sátrakban táboroztak éveken át. A park több évtizedes elhanyagoltság következtében az eredeti szépségéből sokat veszített. A park díszét képezte, ma már a bokrok fedik egy, a Dunából előkerült római légiós szarkofágja. A tulajdonosváltással a park gondozása terén jelentős változás következett be és az egykori családi kúriának és a parkban álló 1750-ben épült kápolnának napjainkban már méltó környezetet ad.

A Csapó parkban, a kúriától északra lévő magaslaton áll a barokk stílusú kápolna, ami Tengelic község legrégebbi épülete. Építésének tényét és időpontját egy, a Csapó család birtokában lévő 1750-ből származó kehely oldalára vésett német felirat bizonyítja, ami magyarul így szól: „Gindly Ignácz feleségének, Anna Catharina von Breyernek az adománya a tengelici kápolnának 1750-ben.” A kápolna egyhajós, melynek végében az oltár áll. A bejárattal szembeni boltív felett indul ki a harangtorony. A tornác kupolaszerű, íves mennyezetén még megtalálhatóak az egykori harangkongató kötelek nyílásai. A kápolna 1926-ban készült bronz harangját dr. Csapó György a Milleneumi emlékpark készítésekor Tengelic községnek ajándékozta. A „Hét törzs” szoborcsoport mögött álló román stílusú templom imitációba került. A kápolna kőkeretes kapuján kettős címer helyezkedik el. A Szeplőtelen Fogantatásnak felszentelt katolikus kápolnában egykor gyakran tartottak egyházi ünnepségeket, ezek egyikéről az 1930-as években fénykép készült. 1949-ben, ahogy a kastély, a kápolna is a helyi Petőfi Sándor Termelőszövetkezeti Csoport tulajdonába került. A termelőszövetkezeti évtizedeket kiüresedve, állapotában megromolva vészelte át. Renoválását az 1990-es években az akkori tulajdonos végeztette el, melyet követően a kápolna új külseje és belső berendezése nem az eredeti állapotát kapta vissza: tornyának eredeti díszes, barokk teteje helyett, egy egyszerűbb kúp alakú tetőt kapott. Belső falfestményei sem eredetiek.

Az öt aprócska tóból álló területen az egykori Csapó kastélyhoz tartozó tó mellett, a vizenyős részek átformálásával jött létre az 1980-as évek elején.

Az őshonos halfajokból megtalálható itt a csuka, harcsa, kárász, keszeg, ponty, süllő, a nem őshonos halfajok közül az amur, balin, törpeharcsa és az ezüstkérész is.

Szinte teljesen eltűnt vizeinkből az egykor őshonos compó és a széles kárász, melyeket a tájidegen halak, az ikrapusztító ezüstkérész és a törpeharcsa pusztítottak ki.

A korábban Csapó pusztának nevezett területnek az 1800-as évek elejétől egyre több állandó lakója volt, ami szükségessé tette egy temető helyének kijelölését. A hetven méter hosszúságú ellipszis alakú sírkertet az évszázados hagyományoknak megfelelően temetőárokkal határolták. A közel 200 éves temetőben az első halottak sírhalmait már nem lehet megtalálni, ill. névvel azonosítani, de a temetkezés rendjére a kezdetektől utaló jelek vannak. A Csapó család kriptájához való helyzetét egy sírnak meghatározta, hogy a temetésre kerülő halott világi életében a családdal milyen kapcsolatban volt (rokoni, munkaköri stb.).

A – ma már használaton kívüli temető – a magyar történelem olyan nagy alakjainak sírhelye, mint pl. Csapó Dániel, aki az első magyar nemzetgazda volt és Csapó Vilmos, aki 1848-ban a Tolna vármegyei népfelkelés parancsnoka volt.

A Tengelici homokvidéket egyetlen állandó vizű patak, az Éri-patak szeli át Pusztahencsétől Kajdacsig, ahol a Sárvízbe torkollik. A patak mentén, a talajszint adottságaitól függően 1-től 10-12 hektár nagyságú láprétek alakultak ki, melyeknek részét képezi a Bárányi rét, ahol a táj legnagyobb botanikai értéke, a fokozottan védett, tavasszal virágzó pókbangó (Ophrys sphegodes). A tövekre az 1970-es évtizedben Kalotás Zsolt talált rá.

Nyúlánk növekedésű, 10-30 cm magas, a tőlevelei hosszúkás-lándzsásak, tompa végűek, világoszöld és fényes felületűek. A vékony, zöld száron ülő, apró vörösesbarna virágai pókra emlékeztetnek. A három külső lepellevél világoszöld, míg a két belső barnászöld és kopasz. A mézajak sötét- vagy vörösesbarna színezetű, bársonyos szőrzetű, rajta kopasz, fénylő H vagy X alakú rajzolat látható. A pókbangó „jelzőnövényének”, az agárkosbornak társaságában mintegy „százas” állományában tenyészik a Bárányi réten. A pókbangó a környezeti tényezőkre rendkívül igényes, jövőbeli létét, megmaradását az okszerű területkezelés, az időbeli kaszálás vagy a kíméletes legeltetés fogja meghatározni.

A birtokot Gindly Antal 1805-ben született Rudolf fiának vette meg testvérétől, Teréziától 1818-ban. Az klasszicista stílusban felépült kúriát feltehetően Antal építtette fia számára az 1800-as évek első harmadában. A parkban álló, helytörténeti és építészeti értékkel egyaránt bíró épület téglalap alakú, földszintes. A nyugati főhomlokzat középtengelyében pilléres-oszlopos timpanonnal lezárt nyeregtetős oszlopcsarnok található. Az épület tengelyében több nagy terem található. A ma is látható nyílászárók 1870–80 között kerültek beépítésre. Az épület alatt dongaboltozatos pincét alakítottak ki. A kúria 1900 körül a Benyovszky család birtokába került. A birtokot és a kúriát az 1. világháborút követő évtizedekben Bárány Imre bérelte és lakta családjával a 2. világháborút követő kitelepítésükig. Ezt követően az épületet államosították, szociális otthon kapott helyet benne, ami a mai napig működik jelenleg Csilla von Boeselager Otthon néven, ahol mintegy 10 éve szenvedélybetegeket gondoznak. A kúria mellett több később épített épület található.

Az alsóhídvégi Jeszenszky kastély az egykori Gindly birtokon épült. Gindly Balázs ága a Hiemer családban folytatódott. Hiemer Ignác és Ferber Katalin leányának, Erzsébetnek férje Jeszenszky Sándor tulajdonába ment át 1810-ben a tengelici birtok negyed részét kitevő örökség. Majd fiuk br. Jeszenszky János kezelte a birtokot. Ő volt a család tolnai ágának alapítója, Tolna vármegye alispánja, aki bárói címet szerzett I. Ferenc József magyar királytól. Az államosításig a Jeszenszky család gazdálkodott ezen a területen. 1945-ben Jeszenszky József (Jeszenszky János dédunokája) volt az uradalom tulajdonosa és kezelője.

A kastély valószínűleg egy korábbi épület jelentős kibővítésével nyerte el mai alakját. Átépíttetője Jeszenszky Kálmán volt 1862-ben. Ez a környék legnagyobb kastélya, alapterülete csaknem 7000 m². Az egykori majorság központjában, parkban szabadon álló, téglalap alaprajzú épület. Földszintes, kontyolt nyeregtetős, részben alápincézett. Ma Tengelic külterületén lévő legelhanyagoltabb állapotú kastély, de műemléki védelem alatt áll.

Tengelic határában az egykori Gindly uradalom feldarabolódásával sok új birtokközpont jött létre. Ezek közé tartozik a középhídvégi is, amelynek az 1945-ös államosításig Bernecky Bernrieder József volt a tulajdonosa.

A Paksról Kölesdre vezető országúttól kb. 400 m-re, parkban található a szabadon álló, T alaprajzú, összetett tömeg- és homlokzatképzésű, részben alápincézett, kontyolt nyeregtetős kastély. Az eklektikus stílusban, a XIX. század második felében épült kastély feltehetően a XIX. század eleji, földszintes, klasszicista kúria bővítésével jött létre, ekkor épült déli emeletes szárnya, egységesítették homlokzatait, és cserélték ki nyílászáróit.

A kastélypark a főhomlokzat előtti részen – a környék többi kastélyával ellentétben – gondozott. A kastély háta mögötti terület azonban már kissé elvadult. A park nem nagy, de Tolna megyei viszonylatban értékes.

Ma egy gazdaság irodának használja a kastély egy részét. Ennek köszönhető, hogy viszonylag jó állapotban van.

A kastélyt építtető főnemesi család Tolna vármegyei ágának alapítója Jeszenszky János unokája, Jeszenszky Kálmán leánya, Jeszenszky Katalin örökölte a családi birtok azon részét, mely így a Katalinpuszta nevet kapta. Katalin férjének apjával, madi Kovács Lászlóval építtette a családi kúriát 1879-ben klasszicista stílusban. Egyes források szerint a ma is létező épület helyén eredetileg egy 1730-ban épült barokk stílusú kastély állt, melynek építtetője Gindly Balázs volt. 1898-ban a birtokot és a kastélyt is Báró Schell József vásárolta meg. Ekkor épült meg a kastély emeletes É-i szárnya. Pár évvel később az épület D-i része kis házi, római katolikus kápolnával bővült ki. A házaspár fia, báró Schell József, a festő és grafikus a vadászathoz kötődő alkotásaiban ábrázolta a Tengelici homokvidék jellemző gazdag növény- és állatvilágát. A Schell család birtokát és rajta fekvő kastélyát 1950-ben államosították. Az állami tulajdonban töltött évtizedek alatt a kúria állapota leromlott, de az épület szerkezete nem sérült. Az épület művészettörténeti emlékei a belső és külső fali díszítő motívumok, stukkódíszek, ólomüvegek, mai is nagy számban megtalálhatóak. A kastélyt fás park veszi körül, mellette pedig a XIX. század végén, a XX. század elején épült, leromlott állapotú gazdasági épületek találhatóak.