Csengőszó jelezte érkezését
A gyerekek nagy-nagy örömére a Mikulásnak most nem kellett otthon maradnia az Északi-sarkon. Így történhetett, hogy 2021. december 6-án délután a Faluház előtt vendégeskedett. A meghívott különleges vendég nem érkezett üres kézzel, köszöntője után közel 200 db ajándékcsomagot osztott ki egyenként a gyermekeknek, akik közül van, aki félve, van, aki már bátrabban ment oda átvenni ajándékát. A legügyesebbek verssel, énekkel köszöntötték. Mikulás felolvasta a tengelici gyermekektől kapott leveleket, dicsérte rajzaikat, szaloncukorral, mandarinnal halmozta el őket, majd egy szép karácsonyi történetet is megosztott a hallgatósággal. Örülünk, hogy nem csak a gyermekek élték meg ezeket a közös pillanatokat, hanem sok szülő is elkísérte őket, így Mikulás érkezése egy emlékezetes családi program lett. Köszönetünket fejezzük ki támogatóinknak és lelkes segítőinknek, akik hozzájárultak ehhez az igazán szép délutánhoz. Köszönet a szülőknek is, akik elhozták gyermekeiket, megtisztelve és elismerve ezzel a szervezők munkáját.

3 T Civil Szervezet