A Központi Statisztikai Hivatal 2016-ban mikrocenzust, más néven kis népszámlálást tart. Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Tengelic település bekerült a 2016. évi mikrocenzus mintájába.
A mikrocenzus egy mintavételes népesség-összeírás, amely két teljes körű adatfelvétel között követi nyomon a társadalmi folyamatokat. Mikrocenzusra 2016. október 1. – november 8. között kerül sor.
Az összeírást az ország 2148 településén mintegy 440 ezer címen a Központi Statisztikai Hivatal végzi, ez a magyar háztartások 10%-át jelenti. A mikrocenzust törvény rendeli el, a kiválasztott lakásokban lakók részvétele kötelező.
A mikrocenzus alapkérdőívei a lakás és a személyi kérdőív, melyekhez kapcsolódnak kiegészítő felvételek, úgymint a társadalom rétegződése, az egyes foglalkozások presztízse, véleményünk saját jóllétünkről, az egészségi problémából fakadó akadályozottság, illetve a nemzetközi vándorlás.
A KSH a mikrocenzusban érintetteket levélben értesíti adatszolgáltatási kötelezettségükről. A kijelölt címekre szeptember 26-a és 30-a között postai úton jut el az adatfelvételre felkérő levél, amely tartalmaz egy tájékozatót, valamint az internetes kitöltéshez szükséges azonosítót is.
A mikrocenzus adatfelvétele két szakaszban történik, az időszak elején interneten keresztül lehet válaszolni a kérdőívekre, ezt követően pedig számlálóbiztosok végzik az összeírást laptopok és tabletek segítségével.
Internetes önkitöltés: 2016. október 1–9.
Összeírási időszak: 2016. október 10. – november 8.
A mikrocenzus első eredményeit a KSH 2017 májusában teszi közzé.
Együttműködésüket előre is köszönjük!
Tengelici Polgármesteri Hivatal